Első - What the hell happened last night?

Sziasztok! Nagyon köszönöm a három feliratkozót, és a visszajelzéseket! Nagyon jól esnek, édesek vagytok :3 Bízok benne tetszeni fog az első rész! 

Mercédesz 

Mint minden szombaton, ma is átmegyek Biankához egy filmezésre. Ez a tradíció kilencedikben kezdődött. Akkor ismertük meg egymást. Emlékszem, nekem felettébb szokatlan volt bekerülni egy teljesen ismeretlen közösségbe. Nehezen illeszkedtem be, legalább is én úgy vélem. Ha, Bianka nem jön oda hozzám a második nap, még mindig egyedül téblábolnék a suliban. Úgy voltam vele, hogy nem lesz nehéz, olyan osztályba kerülök, ahol senki nem ismer senkit, az lehetek majd, aki akarok. Viszont azzal nem számoltam, hogy nagyvárosba megyek, valószínűleg az általánosból, vagy csak a szomszédságból ismerni fogják egymást a többiek.

Hát igen, lényegében sokan ismerték egymást. Ez alkalommal Biankán és jómagamon kívül mások is lesznek. Nyár van és a barátosnémet meglátogatják a külföldi barátai. Sokat hallottam már róluk, jön az egész család. A szülők nagyon szoros barátságot táplálnak, tavaly nyáron Biankáék mentek hozzájuk. Egy ideig ők is itt laktak Magyarországon, s mikor a gyerekek elég idősek lettek, kiköltöztek Ausztriába.

Egy egyszerű fehér haspólót veszek magamra. Van a hasamon egy kis felesleg, de igazából nem látszik annyira, és ki is vagyok békülve vele. Ez egyáltalán nem zavar. Egyedül a combjaim a kritikus pontom. Olyan, mintha oda menne minden zsír. Lehet, én látom rosszul, amikor felhozom ezt a témát, mindig mondják, hogy nincs nagy combom. Lehetséges, hogy igazuk van, és csak a többieknek van túl sovány lábuk. Mindenesetre tisztázzuk, nem vagyok anorexiás. Rövidnadrágot veszek, ami fekete és magasított a dereka. Élek, halok ezekért a nadrágokért. Az összes ilyen. Nagyon tetszenek, és az egyik előnye, hogy lefedi a hasam.

Összekötöm a hajam, ami még nekem is új, eddig mindig kiengedve hordtam. Nemrég olvastam egy bejegyzést, valami beauty blogon, amiben azt írték, hogy nagyon rossz hatással van a hajra, mikor ki van engedve, ugyanis nekidörzsölődik a hátadnak, így eltöredezik a vége. Copfban, valamint kontyban nincs akkora veszélynek kitéve.

Ledörömbölök a lépcsőn, s az ajtóhoz megyek. Idekészítettem már mindent korábban, a táskám, a telefonom és a fülesem. Ez elengedhetetlen. Odavagyok a zenéért. Középiskolába is ezzel szerettem volna tovább menni, de amire észrevettem magam késő volt. Ott alapvető, hogy tudni kell a szolfézshoz tartozó dolgokat, tucatnyi ilyen órám lett volna. Igen, ezt ki nem állhatom. Büszke vagyok a zenei „karrieremre” , ami semmi nagydologból nem áll, egyszerűen nyolc éve járok zeneiskolába. A legelső óra óta útálom a szolfézst. Egyedül a gitározás miatt folytattam, ugyanis kötelező volt. Ha, nem jársz szolfézsra, nem jársz hangszeres órára sem. Szóval, így kötöttem ki a rendvédelemnél.

Ennek is van egy saját története, hogy miért tetszett meg.

- Anya, mentem! – kiáltok be neki a konyhába.

- Rendben. Holnap jössz csak vissza? – tudhatná már.

- Igen. – becsukom magam mögött az ajtót, majd átvágok a kerten. Tudom, anyu nem szereti, mert letaposom a virágait. Pedig, nagyon vigyázok, egyre se lépjek rá. Átmenetileg nem lehet használni a bejárati ajtót, ugyanis a rendkívül szétszórt apám elhagyta az utolsó kulcsot is hozzá, és persze bezárva maradt. Persze senki sem mérges rá, jót nevettünk rajta. Meg kell várni, hogy kicseréljék a zárat.

Bedugom a fülembe a fülest, majd indítok egy lejátszási listát. Szeretek lejátszási listákat csinálni, mielőtt megismertem volna a Spotify-t rengeteg volt. Szinte mindenhez. Ha, szomorú vagyok, szomorú zenékkel vigasztalom magam, ha boldog pörgőseket hallgatok. Szerencsére, a Spotify-ban eleve vannak ilyenek. Bár szeretem a saját zenéimet hallgatni, ezért a régik is megvannak, amiket én állítottam össze. Mármint a többsége.

Izgatottan kopogok Biankáék ajtaján. Egész úton azon gondolkoztam vajon milyen lesz a mai este. Én nagyon remélem, hogy jól fog elsülni, még akkor is, ha nem barátkozok könnyen. Mondjuk ezt merész így kinyilvánítani. Ha, egy barátommal vagyok, teljesen felszabadult vagyok, akkor egy egészen más ember vagyok. Szinte a társaság egyik legmeghatározóbb személye. Sokat nevetnek rajtam.

Viszont, mikor egyedül vagyok és semmi ismerős, nem tudok ilyen lenni. Akkor egy ijedős nyuszinak érzem magam. Ha, már feloldódtam megint jól érzem magam, a gond az, hogy nehezen oldódom.

Most viszont lesz ismert ember körülöttem. Érzem jó lesz ez.

- Jé, tudsz kopogni? – hitetlenkedik Bianka. Hát igen, általában csak benyitok és kiáltok egyet, hogy megjöttem. Lassacskán két éve lesz, hogy ismerem. Mint már említettem, kilencedik első napján ismertem meg, a következő tanévben pedig tizenegyedikesek leszünk. Hihetetlen! Nem ismerjük egymást túl régóta, de olyan mintha ikrek lennénk. Ami fura, hiszen szinte mindenben más a véleményünk, mégis így érzek.

- Vendégeitek vannak, gondoltam jó benyomást teszek. – nyújtom ki rá nyelvem és szorosan megölelem.

- Bolond. – kivezet a kertbe, ott már lendületesen megy a grillezés.

- Gondoltam ehetnénk a film előtt.

- Azt jól gondoltad! – tudja, hogy szeretek enni. Bianka családjáról dióhéjban azt kell tudni, hogy a szülei elváltak. Nem is olyan régen. Bii mindig elrejtette mennyire is megviseli a dolog. Még előttem is, ami nem esett jól. Nem háborgattam az üggyel, úgy voltam és vagyok vele, ha neki így könnyebb, nem fogom felkavarni.

- Mercédesz, ők itt Tanács Patrik és Olívia. – mindkettejükkel kezet fogok, és én is bemutatkozom. Bianka a szüleiknek is bemutat. Valamiért azt hittem, hogy német nevük lesz. Nem tudom miért, úgy gondoltam a költözés után megváltoztatták. Bár ez nem olcsó.

Asztalhoz ülünk, meg kell hagyni Bia apukája kitett magáért. Szeret grillezni. Viszont mielőtt elragadtatnám magam, megkapom a fülest hogy Bianka nagymamája segített.

- Mercédesz, kérsz? – nyújtja felém Bianka apukája a cigis dobozt, miután ő beletett egyet a szájába.

- Köszönöm, Robi nem. Már leszoktam.

Kilencedikben sokat cigiztem. Tízedikben visszavettem belőle. Most már letettem. Volt egy két alkalom, amikor Robival cigiztem. Akkor szívtam először házban és autóban. A szüleim nem tudják, Bianka apukája pedig szuper tettestárs. Imádom. Természetesen nem csak azért, mert cigit ad, hanem mert mindig benne van a buliban. Neki mindent elmondhatok, vagy kérhetek tőle bármit. Tudja, hogy fiatalok vagyunk, és ki szeretnénk élvezni, persze tudja hol van a határ.

Az étel nagyon finom volt, Patrikkal és Olíviával is jól kijövök.

- Akkor mi felmegyünk. Jöttök ti is? – áll fel Bianka, majd a két velünk egykorúakra néz. Bólintanak és velünk jönnek.

- Na, mit nézzünk? – teszem fel a nagy kérdést. Általában csak fél óra, amire a filmet kiválasztjuk.

- Én valami bulisra gondoltam. Mondjuk Project x. – mindenki helyeselni kezd. Negyedjére látom már, mégis imádom. Egyszerűen nem tudok ráunni.

- Azért szólok, ha valaki nem készült fel, ma inni fogunk. – Igen, ezt még nem említettem. Egyáltalán nem iszok sokszor. Csak bulikban, de akkor sokat, viszont megállok a kellő mennyiségnél. Nem szeretném egyszer úgy kinyitni a szemem, hogy azt sem tudom hol vagyok, mit csináltam este. Ki tudja, ki kapott az alkalmon, hogy nem vagyok magamnál.

A film után Bianka valóban felhoz a hűtőből egy kis Whisky-t. Van nála kóla is. Az íróasztaláról leemel egy üres ásványvizes palackot. Félig az alkoholból tölt bele, félig a kólából. Miután bevágtuk, újra megismételjük.

- Üvegezzünk! – kiált fel Olívia. Mikor mindenkihez eljut, hogy játszani fogunk, leülünk egy körbe. Megegyezünk, mindenki egymás után maximum kétszer felelhet, utána mindenképpen mernie kell.

Nagyon jól szórakozunk, viccesre fogjuk. Csak a barátaimmal szeretek ilyet játszani, akkor tudom, hogy senkinek sem kell a szájában turkálnom, meg ilyenek.

Reggel nehezen emelem fel a fejemet a párnáról. A szemem valahogy nem akar nyitva maradni. Bianka nincs velem a szobában, gondolom, már lent van a konyhában és egymás után dönti le a kávét. Csak akkor nyugszik meg, ha legalább annyi koffeint juttat a szervezetébe, mint este alkoholt.

- Héé, itt a bulipatkány! Tegnap jól leittad magad – vigyorog rám idiótán Bii. Már az első találkozásuknál közölte, hogy ő Bianka, vagy Bii, de semmi féle képen nem Bia. Utálja.

- Ne is mondd. – legyintek és elveszek tőle egy kávét. Most így visszagondolva, kiestek részletek. Pont ez volt, amit soha nem akartam, de barátok közt nem félek.

- Van neked egy kis meglepetésem! – sandít rám barátnőm. Imádom a meglepetéseket! Rögtön feldobja a napom.

- Mi az? – rögtön felugrom és fejemben olyan sok lehetőség átfut.

- Hát, kapd össze magad és szólj, ha kész vagy. Öltözz, mert elmegyünk. – nem kell kétszer mondania. Azonnal ugrok és rohanok fel öltözni.