Második - Be with you

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!

Mercédesz

Útközben bedugom a fülembe a fülest. Bianka már megszokta, hogy nálam nonstop szól, így már nem szól érte. Amúgy sem értem ezért miért kell szólni. Vedd ki a fülest, ne hallgass már zenét! Bla, bla, bla… Csak az egyiket teszem be a fülembe, ha valakivel vagyok, hallom miről beszél, figyelek rá, akkor miért bántja az a rohadt füles? Soha nem fogom megérteni.

- Szóval, mi lesz? – faggatom tovább barátomat.

- Mercédesz feleslegesen strapálod magad, nem fogom elmondani. – ehh, imádom a meglepetéseket, oda vagyok értük, de egyben utálom is őket, nem vagyok képes kivárni, mit kapok.

- Tudtad, ha azt mondod meglepetés lesz a mai napban kérdezgetni foglak. Miért nem tudtad csak azt mondani, hogy menjünk sétálni?

- Teljesen igazad van, megkönnyebbítettem volna az életem. – előre kellett volna gondolkodni kedves. Inkább eltereli a témát. Olyan tíz-tizenkettő percet sétálunk még, amikor megérkezünk egy kávézóhoz. Régebben sokat jártunk ide, főleg a palacsinta miatt, mára viszont máshova tettük át a székhelyünket. Nem gondoltam volna, hogy ide jövünk.

- Nézd, csak kik vannak ott! – mutat Bia a jobb szélső oldalon lévő asztalsor közepére. Na, ne! Ez volt az a nagy meglepetés? Hát, most rögtön kifutok innen!

- Komoly? Ezt vártam ennyire? – kérdezem flegmán. Tudja, mennyire nem szeretem ezt a csávót, nem lehet lerázni. Tapad, mint állat. Egyszer már majdnem sikerült, akkor is Bia terelte vissza felém. Beszarok!

- Ne haragudj, de Kornél csak egy esélyt szeretne, nem tudom, miért nem adod meg neki. – mintha nem mondtam volna el neki ötvenszer.

·         Kellemetlen személység

·         Úgy viselkedik, mint egy kis stréber állandóan nyal a tanároknak

·         Nem törődik a külsejével

·         Nem mellesleg év elején lopott is tőlem

Nem hiszem, hogy tovább kéne magyaráznom.

-            Most elmegyek. Nagyon kedves vagy, hogy összehoztad ezt a kis „randit”, de nekem sajnos mennem kell. – ismerem Biankát, ha most nem mozdulok, elkapná a karom és odarángatna. Ezért gyorsan kimegyek a kávézóból. Bunkó volt, de kicsit sem érzem magam rosszul emiatt. Hallom, ahogy nyitódik az ajtó és valaki utánam jön. Ki más lehetne, mint Bianka.

- Miért kell ezt csinálnod? Az isten szerelmére! Ő csak veled szeretne lenni!

- Figyelj, én tudom, hogy bírod Kornél fejét, de már sokszor megbeszéltük, miért nem és megígérted, hogy nem piszkálsz ezzel többet. Neked miért kell ezt csinálnod? – arca ellágyul.

- Jó, igazad van. Gyere, menjünk ki a parkunkba. – rábólintok az ötletre. Azért hívjuk azt a helyet a mi parkunknak, mert eredetileg ott egy játszótér volt, viszont egy vihar tönkre tette a játékokat, így le kellett bontani azokat. Az elején még jártak páran oda, de soha nem újították fel a teret, így mostanra senki sem látogatja a nagy füves területet. Egyedül a fűnyíró és mi.

Mikor odaérünk, leterülünk a fűbe, majd dumálni kezdünk. Bia előveszi a Bluetooth-os hangszórót. Azonnal rákapcsolódok, mielőtt ő megtehetné. A The Vamps-től indítom el a Coming Home-t.

- Belegondoltál már, hogy itt vagyunk, majdnem tizenhét évesen és semmit sem csináltunk? Jó, persze járunk iskolába, meg ilyenek, dolgozunk és csinálunk pár hülyeséget, de nem azt tesszük, ami szeretnénk. – mondani valóm közben csakis a felhőket nézem, s elképzelem milyen is lenne ha…

- Hogy érted? – emeli fel Bia a fejét és féloldalasan felém fordul, de én meg sem moccanok.

- Te pontosan tudod, hogy nem adom saját magam mindig. Olyan dolgokat akarok, amik soha nem lesznek az enyéim. Pedig semmi sincs a világon, amit jobban akarok ezeknél.

- Akkor csináld azt, amit szeretnél és próbáld meg megszerezni, amit akarsz. Ha, meg sem próbálod, akkor biztosan nem is lesz a tiéd. – gondolhattam volna, hogy ezzel a szöveggel jön. A szokásos nincs lehetetlen csak tehetetlen fajta szövegek. Esküszöm, veszek egy füzetet és teleírom ilyenekkel. Bár rajtam még az sem segítene… Néha komolyan elgondolkozom, hogy a fenébe tudok ilyen negatív lenni.

- Mi lenne, ha megpróbálnád? Hamarosan vissza kell mennünk a suliba. Legyél olyan, mintha a nyáron kicseréltek volna. Tedd azt, amit mindig is akartál, mondd azt, ami a lelked nyomja. Add önmagad. Nem nehéz. A kulcsa az, hogy szard le a többit. Én ott leszek neked. – nyújtja felém kisujját Bianka.

- Nem is tudom… - sóhajtok fel. Így első hallásra nem tűnik rossznak és nehéznek sem. Azonban, ha belegondolok, nem lesz olyan könnyű az osztályban magamat adnom. Megy a klikk és a szardobálás egymás felé.

- Csináld!

- Végül is mit veszíthetek? – bátorítom magam, majd megszorítom a kisujját a sajátommal. Kisujjeskü. Mostantól már nem gondolhatom meg magam.

- Szóval most megvalósul a nagy álmod? – fordul át a hasára Bii. A kezét a homloka alá teszi, s pihen.

- Nem. Az teljesen más. – rá ne kérdezz, rá ne kérdezz!

- Akkor az mi? – köszi, isten…

- Mindegy hülyeség. – nem próbálok kamuzni, előtte egyszerűen nem tudok.

- Mondd már el. Vagy kitalálom én. – a másodikra szavazok. Találgathat felőlem egy életen át.

- Gyerünk. – noszogatom. Megforgatja a szemét és agyalásba kezd.

- Jól van. Azt mondtad hülyeség. Ismerlek már annyira, hogy tudjam, ilyet csak akkor mondasz, amikor cikinek tartod vagy elérhetetlennek. Szóval… - és itt kezd el bolondságokat felsorolni. Esküszöm Disneyland-től kezdve a tevékig elsorol mindent. Öt perc múlva kezd rátapintani a lényegre. Már a The Vamps koncertnél jár… Melegszik.

- Figyelj, őszintén én biztos vagyok benne, hogy már mondtam, csak arra is nemet mondtál! – siránkozik.

- Tudod, hogy neked képtelenség hazudni. – tépkedem unalmamban a fűszálakat. Mondjuk elég szórakoztató, ahogy találgat, de már az ideg kerülgeti.

- Mindig rájövök, ha valami mocsok hazudik nekem. – szűkíti össze szemeit fenyegetően. Azt hiszem ő egy elég erős karakter az életemben és természetesen meghatározó is. Az általános iskolai barátaim lassacskán lekoptak.

A két legjobb barátnőmből már csak egy maradt. Léda. Imádom, teljesen ugyan olyanok vagyunk. Többször meg is jegyezték már, hogy hasonlítunk. Páran meg is kérdezték, hogy testvérek vagyunk-e, de előfordult már, hogy egy bácsi a buszon ikreknek hitt minket. Azóta úgy is tekintünk egymásra. Még, ha gyerekes is.

A másik, Netti… Hát igen, ő egészen más. Nagyon jóban voltunk. Így hárman. Netti és Léda egy középiskolába mentek, koleszosok és ugyanabban a szobában is vannak. Ők megunták egymást és már alig beszélnek. Egy darabig azt játszottuk, hogy az egyik szidta nekem a másikat és fordítva. Mostanra Nettivel nem is beszélek. Jött egy srác, aki rossza irányba, de a lehető legrosszabbra terelte. És sajnos egyszer engem is sikerült rávenni valami nem jó dologra, de többet soha nem fordult elő.

- Mondd el. – zökkent ki Bianka.

- Jójó… - nagy levegőt veszek – Brad Simpson. – mondom ki. Utána el is kap a röhögés. Bia is nevet velem, de egyáltalán nem gúnyolódás céljából.

- Aranyos. – jegyzi meg.

- Ne piszkálj! – lököm meg a vállánál.

- Nem piszkállak. Nyugodj meg, eltervezzük, hogyan tudnánk elrabolni és a tiéd lesz. Érted bárit. – ha, ezt most komolyan gondolja, megcsókolom a lábát! De, mindenki tudja csak viccel. Mi lenne, ha tényleg megpróbálnánk? Első lépésünknél elkapnának a biztonságiak és senki sem olyan beteg elméjű, hogy csak úgy megcsinálná velem.

Pedig én csak vele akarok lenni.

Első - What the hell happened last night?

Sziasztok! Nagyon köszönöm a három feliratkozót, és a visszajelzéseket! Nagyon jól esnek, édesek vagytok :3 Bízok benne tetszeni fog az első rész! 

Mercédesz 

Mint minden szombaton, ma is átmegyek Biankához egy filmezésre. Ez a tradíció kilencedikben kezdődött. Akkor ismertük meg egymást. Emlékszem, nekem felettébb szokatlan volt bekerülni egy teljesen ismeretlen közösségbe. Nehezen illeszkedtem be, legalább is én úgy vélem. Ha, Bianka nem jön oda hozzám a második nap, még mindig egyedül téblábolnék a suliban. Úgy voltam vele, hogy nem lesz nehéz, olyan osztályba kerülök, ahol senki nem ismer senkit, az lehetek majd, aki akarok. Viszont azzal nem számoltam, hogy nagyvárosba megyek, valószínűleg az általánosból, vagy csak a szomszédságból ismerni fogják egymást a többiek.

Hát igen, lényegében sokan ismerték egymást. Ez alkalommal Biankán és jómagamon kívül mások is lesznek. Nyár van és a barátosnémet meglátogatják a külföldi barátai. Sokat hallottam már róluk, jön az egész család. A szülők nagyon szoros barátságot táplálnak, tavaly nyáron Biankáék mentek hozzájuk. Egy ideig ők is itt laktak Magyarországon, s mikor a gyerekek elég idősek lettek, kiköltöztek Ausztriába.

Egy egyszerű fehér haspólót veszek magamra. Van a hasamon egy kis felesleg, de igazából nem látszik annyira, és ki is vagyok békülve vele. Ez egyáltalán nem zavar. Egyedül a combjaim a kritikus pontom. Olyan, mintha oda menne minden zsír. Lehet, én látom rosszul, amikor felhozom ezt a témát, mindig mondják, hogy nincs nagy combom. Lehetséges, hogy igazuk van, és csak a többieknek van túl sovány lábuk. Mindenesetre tisztázzuk, nem vagyok anorexiás. Rövidnadrágot veszek, ami fekete és magasított a dereka. Élek, halok ezekért a nadrágokért. Az összes ilyen. Nagyon tetszenek, és az egyik előnye, hogy lefedi a hasam.

Összekötöm a hajam, ami még nekem is új, eddig mindig kiengedve hordtam. Nemrég olvastam egy bejegyzést, valami beauty blogon, amiben azt írték, hogy nagyon rossz hatással van a hajra, mikor ki van engedve, ugyanis nekidörzsölődik a hátadnak, így eltöredezik a vége. Copfban, valamint kontyban nincs akkora veszélynek kitéve.

Ledörömbölök a lépcsőn, s az ajtóhoz megyek. Idekészítettem már mindent korábban, a táskám, a telefonom és a fülesem. Ez elengedhetetlen. Odavagyok a zenéért. Középiskolába is ezzel szerettem volna tovább menni, de amire észrevettem magam késő volt. Ott alapvető, hogy tudni kell a szolfézshoz tartozó dolgokat, tucatnyi ilyen órám lett volna. Igen, ezt ki nem állhatom. Büszke vagyok a zenei „karrieremre” , ami semmi nagydologból nem áll, egyszerűen nyolc éve járok zeneiskolába. A legelső óra óta útálom a szolfézst. Egyedül a gitározás miatt folytattam, ugyanis kötelező volt. Ha, nem jársz szolfézsra, nem jársz hangszeres órára sem. Szóval, így kötöttem ki a rendvédelemnél.

Ennek is van egy saját története, hogy miért tetszett meg.

- Anya, mentem! – kiáltok be neki a konyhába.

- Rendben. Holnap jössz csak vissza? – tudhatná már.

- Igen. – becsukom magam mögött az ajtót, majd átvágok a kerten. Tudom, anyu nem szereti, mert letaposom a virágait. Pedig, nagyon vigyázok, egyre se lépjek rá. Átmenetileg nem lehet használni a bejárati ajtót, ugyanis a rendkívül szétszórt apám elhagyta az utolsó kulcsot is hozzá, és persze bezárva maradt. Persze senki sem mérges rá, jót nevettünk rajta. Meg kell várni, hogy kicseréljék a zárat.

Bedugom a fülembe a fülest, majd indítok egy lejátszási listát. Szeretek lejátszási listákat csinálni, mielőtt megismertem volna a Spotify-t rengeteg volt. Szinte mindenhez. Ha, szomorú vagyok, szomorú zenékkel vigasztalom magam, ha boldog pörgőseket hallgatok. Szerencsére, a Spotify-ban eleve vannak ilyenek. Bár szeretem a saját zenéimet hallgatni, ezért a régik is megvannak, amiket én állítottam össze. Mármint a többsége.

Izgatottan kopogok Biankáék ajtaján. Egész úton azon gondolkoztam vajon milyen lesz a mai este. Én nagyon remélem, hogy jól fog elsülni, még akkor is, ha nem barátkozok könnyen. Mondjuk ezt merész így kinyilvánítani. Ha, egy barátommal vagyok, teljesen felszabadult vagyok, akkor egy egészen más ember vagyok. Szinte a társaság egyik legmeghatározóbb személye. Sokat nevetnek rajtam.

Viszont, mikor egyedül vagyok és semmi ismerős, nem tudok ilyen lenni. Akkor egy ijedős nyuszinak érzem magam. Ha, már feloldódtam megint jól érzem magam, a gond az, hogy nehezen oldódom.

Most viszont lesz ismert ember körülöttem. Érzem jó lesz ez.

- Jé, tudsz kopogni? – hitetlenkedik Bianka. Hát igen, általában csak benyitok és kiáltok egyet, hogy megjöttem. Lassacskán két éve lesz, hogy ismerem. Mint már említettem, kilencedik első napján ismertem meg, a következő tanévben pedig tizenegyedikesek leszünk. Hihetetlen! Nem ismerjük egymást túl régóta, de olyan mintha ikrek lennénk. Ami fura, hiszen szinte mindenben más a véleményünk, mégis így érzek.

- Vendégeitek vannak, gondoltam jó benyomást teszek. – nyújtom ki rá nyelvem és szorosan megölelem.

- Bolond. – kivezet a kertbe, ott már lendületesen megy a grillezés.

- Gondoltam ehetnénk a film előtt.

- Azt jól gondoltad! – tudja, hogy szeretek enni. Bianka családjáról dióhéjban azt kell tudni, hogy a szülei elváltak. Nem is olyan régen. Bii mindig elrejtette mennyire is megviseli a dolog. Még előttem is, ami nem esett jól. Nem háborgattam az üggyel, úgy voltam és vagyok vele, ha neki így könnyebb, nem fogom felkavarni.

- Mercédesz, ők itt Tanács Patrik és Olívia. – mindkettejükkel kezet fogok, és én is bemutatkozom. Bianka a szüleiknek is bemutat. Valamiért azt hittem, hogy német nevük lesz. Nem tudom miért, úgy gondoltam a költözés után megváltoztatták. Bár ez nem olcsó.

Asztalhoz ülünk, meg kell hagyni Bia apukája kitett magáért. Szeret grillezni. Viszont mielőtt elragadtatnám magam, megkapom a fülest hogy Bianka nagymamája segített.

- Mercédesz, kérsz? – nyújtja felém Bianka apukája a cigis dobozt, miután ő beletett egyet a szájába.

- Köszönöm, Robi nem. Már leszoktam.

Kilencedikben sokat cigiztem. Tízedikben visszavettem belőle. Most már letettem. Volt egy két alkalom, amikor Robival cigiztem. Akkor szívtam először házban és autóban. A szüleim nem tudják, Bianka apukája pedig szuper tettestárs. Imádom. Természetesen nem csak azért, mert cigit ad, hanem mert mindig benne van a buliban. Neki mindent elmondhatok, vagy kérhetek tőle bármit. Tudja, hogy fiatalok vagyunk, és ki szeretnénk élvezni, persze tudja hol van a határ.

Az étel nagyon finom volt, Patrikkal és Olíviával is jól kijövök.

- Akkor mi felmegyünk. Jöttök ti is? – áll fel Bianka, majd a két velünk egykorúakra néz. Bólintanak és velünk jönnek.

- Na, mit nézzünk? – teszem fel a nagy kérdést. Általában csak fél óra, amire a filmet kiválasztjuk.

- Én valami bulisra gondoltam. Mondjuk Project x. – mindenki helyeselni kezd. Negyedjére látom már, mégis imádom. Egyszerűen nem tudok ráunni.

- Azért szólok, ha valaki nem készült fel, ma inni fogunk. – Igen, ezt még nem említettem. Egyáltalán nem iszok sokszor. Csak bulikban, de akkor sokat, viszont megállok a kellő mennyiségnél. Nem szeretném egyszer úgy kinyitni a szemem, hogy azt sem tudom hol vagyok, mit csináltam este. Ki tudja, ki kapott az alkalmon, hogy nem vagyok magamnál.

A film után Bianka valóban felhoz a hűtőből egy kis Whisky-t. Van nála kóla is. Az íróasztaláról leemel egy üres ásványvizes palackot. Félig az alkoholból tölt bele, félig a kólából. Miután bevágtuk, újra megismételjük.

- Üvegezzünk! – kiált fel Olívia. Mikor mindenkihez eljut, hogy játszani fogunk, leülünk egy körbe. Megegyezünk, mindenki egymás után maximum kétszer felelhet, utána mindenképpen mernie kell.

Nagyon jól szórakozunk, viccesre fogjuk. Csak a barátaimmal szeretek ilyet játszani, akkor tudom, hogy senkinek sem kell a szájában turkálnom, meg ilyenek.

Reggel nehezen emelem fel a fejemet a párnáról. A szemem valahogy nem akar nyitva maradni. Bianka nincs velem a szobában, gondolom, már lent van a konyhában és egymás után dönti le a kávét. Csak akkor nyugszik meg, ha legalább annyi koffeint juttat a szervezetébe, mint este alkoholt.

- Héé, itt a bulipatkány! Tegnap jól leittad magad – vigyorog rám idiótán Bii. Már az első találkozásuknál közölte, hogy ő Bianka, vagy Bii, de semmi féle képen nem Bia. Utálja.

- Ne is mondd. – legyintek és elveszek tőle egy kávét. Most így visszagondolva, kiestek részletek. Pont ez volt, amit soha nem akartam, de barátok közt nem félek.

- Van neked egy kis meglepetésem! – sandít rám barátnőm. Imádom a meglepetéseket! Rögtön feldobja a napom.

- Mi az? – rögtön felugrom és fejemben olyan sok lehetőség átfut.

- Hát, kapd össze magad és szólj, ha kész vagy. Öltözz, mert elmegyünk. – nem kell kétszer mondania. Azonnal ugrok és rohanok fel öltözni.

Bevezető

Rengeteg film, könyv, sorozat, blog szól a tökéletes nyárról, vagy életről, ahol mindenkinek teljesülnek a vágyai és az álmai. Mi van a közemberekkel? Ti nem érzitek közelebb magatokhoz az életszerű történeteket? Azok részben ti vagytok. Az emberek többségének nem adatik meg az a szerencse, hogy lássa kedvenc sztárját, iphonnal járkáljon, szomorú, de valaki egy könyvet sem kap meg, pedig az a szíve vágya. Mindenki álmodozik, ahogyan én is.

Ha, valaki megkérdezné, mit szeretnék a legjobban, egészen biztosan nem az igazat mondanám, mert félek, lenéznének miatta, a képembe nevetnének, s a fejemhez vágnák: soha nem fog sikerülni. Az egyetlen dolog, amiért a szíven dobog, s lángol az akaratom az Brad Simpson. Igen, tudom-tudom. Pedig, ha csak egyszer láthatnám, már úgy érezném teljesült a vágyam. Nem vagyok buta, tisztában vagyok a helyzetemmel.

Emlékszem, anyukám sokszor emlegette, amikor kicsi voltam tegyél érte, mert senki más nem fog helyetted. De hát mégis mit tehetnék, ha még csak fel sem vállalom?

Sok dolgot nem vállalok fel magammal kapcsolatban. Rettegek a kritikától. Egyszerűen ilyen a világ, ha nem a menő nigga szövegeket tolod, és nem a tömeg után mész, rád sem néznek. Persze közben a többiek is tolják az uhh, ez a tömeg dolog annyira gáz dumát. Nem veszik észre magukat. Nem hallgathatod hangosan azt a zenét amit szeretsz, valaki úgy is leszólja. Miért nem lehet befogni a szád, és elfogadni másokat? Mert menő másokat szidni. Ők ettől érzik magukat többnek.

Kicsit önbizalom hiányos vagyok. Nem vagyok az a nagy full csaj, van rajtam felesleg, de nem is mondom azt, hogy nem fordulnak meg utánam néhányan.

Mindezek ellenére, ezen a nyáron megfogadtam harcolni fogok magamért, harcolni fogok az álmaimért! Nem egy nagy Coming Out-ra gondolok, kiállok magamért, igenis azt fogom mondani, ami a szívemen van.

Csak én látom ezt reménytelennek?